Communicare necesse est

Kommunikálni (tudni) kell(ene). Arról már írtam, hogy nem szerencsés nagyon szaknyelven beszélni, mert nehezen emészthető, esetleg a többség meg sem érti. Vagy ha túl sok az idegen szó, akkor is távirányítónyomkodásra ösztönözheti a nézőt. A szóvivők feladata, ugye, hogy vigyék a szót, azaz a sajtóval bíbelődjenek. Persze, mi újságírók sokkal jobban szeretünk nem a szóvivővel értekezni, lehetőség szerint nem őt, hanem a témához legjobban értőt, a vezetőt, a főnököt szeretjük mikrofonvégre kapni. Hiszen ő az, aki a legkompetensebb, a legtöbb információt tudja, akinek széles rálátása van a dologra. Ez persze önmagában nem elég. Lehet a legjobb szakember, de ez édeskevés, ha nem a szavak embere. Ekkor kell némi segítséget kérni: mert jóó, ha felkészítik az interjúra, a sajtótájékoztatóra.

Egyáltalán nem szégyen médiatréningen részt venni. Inkább ajánlanám. A tréningen valóságos a helyzet, csak épp nem élesben megy. Nincs ott az igazi nyilvánosság, hogy ország - világ előtt kínos helyzetbe kerüljön. Ott lehet megtanulni, hogyan is működik a sajtó. Mert hiába érkezem egy csodás dossziéval a tájékoztatóra, ha a kutya sem kíváncsi rá, hanem másról kezdenek faggatni. Akármilyen talpraesett is valaki, nem könnyű a kamerák, mikrofonok előtt állni. Ezt bizony jó gyakorolni. Szakemberekkel. Akik elmondják, mit hogyan lehet jobban csinálni, mire figyeljen oda, hogyan gesztikuláljon, merre nézzen, és arra is oda kell figyelni: miben jelenik meg. A sok kis apró trükköt lehet elsajátítani, amellyel könnyebb kiállni a nyilvánosság elé. Az biztos, hogy az első alkalom lesz a legnehezebb, mint minden másban.

Nagy "kedvencem", amikor interjú előtt arról érdeklődnek, hogy mégis milyen kérdések lesznek. Amikor bejelentkezem valahová, valakihez, mindig elmondom, hogy mi a téma, hova készül az anyag, mikor szeretném megejteni a beszélgetést. Legtöbbször ennyi elég is. De néha....De néha megizzasztanak. Van, hogy a (túlbuzgó) sajtósok akarnak mindenáron KÉRDÉSEKET kapni. Kiskezitcsókolom....A témát és a kezdőkérdést meg tudom mondani, no de a többit?!?!?! Honnan tudjam mit válaszol rájuk? Hiszen attól interjú az interjú, hogy beszélgetünk, kérdezek - felelnek rá, ami újabb kérdést vethet fel, amelyeket fel kel tenni. És igen, velem is volt olyan, hogy írtam egy listát, hogy "az alábbi témáról, témakörökkel szeretnék az interjúban foglalkozni," - tudatosan nem kérdéssort írtam. De így is megesett, hogy az interjúalany egyszer csak megjegyezte: ez a kérdés nem volt a megküldöttek között. És nem értette a meghökkenésem. Mert neki azt mondták, hogy csak a leírtakat fogják tőle kérdezni. Na, erre is jó egy médiatréning.

Mert azt meg tudom érteni, hogy szeretne felkészülni az interjúalany, hogy utánanézzen a dolgoknak. Bár, ha a téma a szakterülete, akkor meg úgysem tudok olyat kérdezni, amire ne tudná a választ. Interjúban különben sem szerencsés sok adatot felsorolni: ki tudja azt hallás után megjegyezni? Leírva, táblázatban, grafikonon kell azt megmutatni. A minél kevesebb szám híve vagyok. A kérdéssor csak egy látszatmankó lehet, pont azért, mert a válaszok csak a helyszínen derülnek ki. És az is valahol vicces látvány, amikor a kinyomtatott kérdéssort szorongatva jelenik meg valaki a beszélgetésen. Az előre egyeztetett kérdésekkel persze a kellemetlen faggatózást is ki akarhatják kerülni. Mert valóban, néha kénytelenek vagyunk kicsit a hátsó ajtón belépni. Ha egy témáról valaki az istenért sem akar beszélni, keresünk egy olyat, amelyről szívesen mondana pár szót, és ha már ott vagyunk, akkor megkérdezzük a másikról is. A jó sajtósteam erre is felkészíti a munkaadóját. És elfelejti az előre elküldött kérdéssort.