Event

Hogy az Audi új gyárat avatott, azt hiszem nagyon sok helyre eljutott. Nem mindennap van 900 millió eurós beruházás - ünnepség. Nagyon német volt minden. Nem mondanám magam gyakorlott gyáravatási - látogatónak (netán tudósítónak), de volt néhányhoz szerencsém. Kicsit (nagyon) máshogy gondolkodnak kinn. Berlini barátunk, akinek régebben színháza volt, mesélte, hogy odakinn bizony felkérnek művészeket, hogy műsorral, programmal vegyenek részt a megnyitón. Nem B-vonalas sztárocskák tátognak a színpadon, nem is a vastagon leszámlázott helyi potentát csókosa produkálja magát.

Itt sem a magyar módi dívott, hanem a kinti. Meg is lepett először, hogy a magyar és a német himnuszt zenekar játszotta, élőben. És aztán a győri balett is fellépett. Nem volt hosszú a tánc, az unalmas beszédek után nekem üdítő volt. Az új autóról a táncosok rántották le a leplet. Szép dolog, hogy a művészetet (is) támogatják így, főleg az, hogy a helyieket. No, de nem is erről akartam írni. Hanem az eseményről, újságírószemmel, hogy milyen volt ott dolgozni.

Profin működött a gárda. Hatalmas csapattal dolgoztak végig. Én semmilyen fennakadással nem találkoztam. Sajtóanyagot pendrive-on osztogattak (újságírók álma, főleg, ha elég méretes tárhely van rajta...), flottul meg volt szervezve minden, pedig nem kevés embert kellett mozgatniuk, és nem csak magyarokat. Hogy a németül nem tudó kollégáknak mennyire volt könnyű/nehéz dolguk, azt nem tudom. Arra ügyeltek, hogy kétnyelvű legyen lehetőség szerint minden.

A budapesti indulást ugyan kissé koránra tették - 3 órával a kezdés előttre. De a belvárosból, valljuk be, a reggeli csúcsban nem a legkönnyebb kijutni. Így jó korán Győrbe értünk - egy tűzpiros, ám motorilag nem a legerősebb Audival és két kollégával. Visszafele egy fehér, bivalyerős sportverziót kaptam, azzal suhantam. Budapest határába 50 perc alatt értem, majd a baleset miatt további két óra volt, mire a Gresham elé beevickéltem leadni.

Győrben kávé, üdítő, pogácsa, aprósütemény fogadott minket, és egy sajtószoba asztalokkal, rajta a wifi - jelszóval. A kezdés a leírtaknak megfelelően volt. Nem voltak csúszások, legalábbis max. pár percnél több sehol sem. És ezt a legnehezebb tartani. Rengeteg meghívott vendég volt, őket a helyükre terelni sem egyszerű, nem beszélve rólunk, újságírókról. A gyárterületen mikrobuszokkal vittek minket.  Az ünnepség helyszínén kameráknak emelvény, hangdobozzal. Igaz, kicsit, mintha szűkösen lettek volna, de megoldották. A hangdobozt végre nem a pulpitus közepére tették, hanem a szélére, így én is, mint szegény rádiós, könnyen tudtam csatlakozni a központi hangra. Ha középen van, akkor át kel mászni a kamerákon, és mivel elég rövid drótom van, nem tudom magammal vinni a készüléket, hogy megjelöljem a fontosabb részeket. Látványos volt a megnyitó. Igaz, nekem kissé hosszúak voltak a beszédek. Főleg, mert túl sok izgalmas dolgot senki sem mondott.

Egy kisebb lazaság azért volt: a sajtó gyárlátogatása kissé elfolyt. A nyakbaakasztón ugyan pontosan rajta volt, hogy mikor, honnan, kinek kell a mikrobusszal indulnia. De ha a sajtósok nem kapirgálnak minket össze, még lehet, hogy most is ott büféznénk.

Az is tetszett, hogy az egész esemény úgy volt megtervezve, megszervezve, hogy lehessen dolgozni. AKinek írnia kell, annak legyen ideje és helye ezt megtenni. Nekem volt időm a felvett anyagot betölteni, megvágni és elküldeni. És nagyon készségesek voltak. Nekem szükségem volt gyárzajokra. Az Audi fősajtósa (német) azonnal jött velem, segített. Sőt, mivel igazi ipari zaj az összeszerelőcsarnokban nem volt, intézett nekem egy pendrive-ot, amelyen egy kisfilm volt, jó sok zajjal, hanggal. Flottul ment mindent. Ha valamire szükségem volt, azonnal intézkedtek, nem volt szemforgatás, sóhajtozás. Az is igaz, hogy ez azért volt lehetséges, mert sok emberrel dolgoznak, tehát volt tartalék a rendszerben, nem egy szerencsétlent állítottak oda, hogy majd, te kisszivem, elkezelgeted a sajtót.