A konferenciákkal, úgy látszik nincs szerencsém. Legalábbis ezen a héten biztos nem. Vasárnap nem egy tipikus nap arra, hogy egy fontos konferenciát megrendezzenek. Mondjuk először az én fejemben is az volt, hogy hétfőn lesz, és csak másodszorra esett le, hogy nem, vasárnap. Regisztrálni kellett jó előre, kérdőív is volt, hogy van-e esetleg valamilyen speciális kívánság, óhajt-é a kedves kolléga valakit megintervjúolni. Annak rendje és módja szerint kitöltöttem mindent, a "különleges kívánságok" rovatba azt írtam, hogy a központi hanghoz szeretnék csatlakozni. Azaz: a felvevőgépet egy kábellel a hangpulthoz/hangdobozhoz csatlakoztatom, így lesz tökéletes a hang, nem hallatszik be a résztvevők szöszmögése, köhögése, netán pletykálása.
A szervezők rém udvariasan előre meg is írták, hogy a rendezvény teltházas, érkezés szerint lehet helyet foglalni stb. Amióta nem tévénél dolgozom, az a paradicsomi helyzet állt elő, hogy nem jóval korábban a helyszínre érkezni. Mármint forgatásnál az ideális állapot, ha legalább a kezdés előtt 10 perccel ott vagyunk: be kell állítani a kamerát, helyet keresni statívnak (az a bizé, amin a kamera áll), hangot kipróbálni, fényeket ellenőrizni....szóval ilyenek. Ma kezdés előtt picivel ott voltam. Központi hanghoz viszont nem jutottam. Összesen négy, azaz 4 db kimenetet tudtak biztosítani. Egy teltházas rendezvényhez. Ahol egy volt államfő is felszólal. A hangért felelős munkatárs vállvonogatott, és azt mondta: ha időben jövök, még tudna segíteni. Mihez képest időben - kérdeztem, hiszen előre, a regisztrációnál jeleztem ama igényem, hogy biza nekem kellene egy kimenet a központi hanghoz. Felajánlottak egy szomszédos termet, ahol a hangszóró elé lehetett tenni a mikrofont. Igen, maradt a fapados megoldás. Végtére is fölvettem a hangot, talán nem olyan tiszta, mintha vonalról jön, de megvan. Ennek ellenére bosszantott a dolog. Az már csak hab a tortán, hogy a kivetítőn ment volna az on-line közvetítés, de az sem működött. Reggel még pont azon gondolkodtam, hogy a laptopomon nézem, hangot ott is tudok rögzíteni. Szerencsére nem a lustaságom győzött.
Viszont a szervezőknek plusz pont is jár. Volt külön sajtószoba, mindenféle földi jóval: kávé, szendvics, víz, WiFi, hozzá kiírva a jelszó.
És akkor talán pár dolog arról, mikor érzi jól magát az újságíró, ha sajtájra, eseményre veti sorsa, vagy a szerkesztője. Bár újságírókról beszélek, belőlünk is többféle van: tévés, rádiós, nyomtatott, on-line, hírügynökség, fotós...és ezek bármilyen kombinációja. Van egyfős stáb is, ami maga a rémálom. A legnehezebb dolguk a tévéseknek van: nekik hang és kép is kell. A rádiósoknak elég a hang. A fotósoknak (és persze operatőröknek) hely, hogy mozogni tudjanak, föl tudják állítani a statívot. A többieknek elég egy asztal, ahol írni, jegyzetelni lehet. A legtöbben diktafonnal fölveszik. Főleg a hírügynökségi kollégák: nekik pontosan, szó szerint kell idézniük, óriási galiba lehet belőle, ha csak körülbelül, hozzávetőlegesen írják le az eseményeket. Véleményem szerint nekünk, újságíróknak az (is) a feladatunk, hogy érthetővé, értelmezhetővé tegyük a dolgokat. Fontos, hogy kontextust is kapjon az esemény, magyarázatot, hogy mi miért fontos.
Mindenki kedvére, elismerem, valószínűleg lehetetlen tenni. Ha valaki sajtótájékoztatót tart, és nem a jól bejáratott/ismert helyen (pártszékház, parlament, képviselői irodaház, stb.) tartja, a meghívóba, vagy mellé egy rövid leírás hasznos lehet. Vagy megjegyezni, hogy beléptetés, biztonsági átvizsgálásra is számítani kell, érkezzünk időben. Tapasztalatból tudom, hogy a forgatások alatt rohanni kell. Óriási segítség,ha a sajtáj helyszíne jól megközelíthető, lehet parkolni. Persze nem mindenki jár autóval: ezért jó az olyan hely, amely tömegközlekedéssel - nem sok átszállással, vagy akár biciklivel is elérhető.
A sajtájt előkészítőknek nehéz a dolguk. Hogy hányan jönnek el - mert a túlzsúfolt terem, ahol egymás szájába lógunk, nagyon rossz, de szintén kínos, ha egy hodályban ketten lézengenek. És ez az, amire nincs igazán jó megoldás. Mert hiába áll a meghívón, hogy szíveskedjenek visszajelezni, az újságíró legtöbbször nem tudja előre megmondani biztosra: megy-e, kell-e az adásba/lapszámba/kiadásba. Ha nem párteseményről van szó, akkor gyakran hetekkel korábban elküldik a meghívót. Az idegesítő része a dolognak, hogy már másnap azt tudakolja a PR-os kishölgy/kiskolléga, hogy megyünk-e. A legjobb, amire számíthat, az, hogy "lehetőség szerint ott leszünk". És ez tényleg így van, nem velük akarunk szívózni. De aznap, a reggeli értekezleten dől el, kell-e vagy sem az anyag, vagy valami más fontos dolog (új zsiráfbébik) kiüti a(z adás)tükörből. Az esemény előtt pár nappal célszerű még egyszer emlékeztetőt küldeni, ha van regisztráció, annak szükségességére felhívni a figyelmet. De ennek ellenére biztos lesz olyan, aki a helyszínen, kezdés után szeretne regisztrálni...Igen, megesik. És végtelen hálára kötelez az minket, aki így is be tud minket juttatni. Az esemény előtti napokban már nagyobb eséllyel kaphatnak arra is választ, hogy ki az aki el tud menni, ki nem.
Az ideális helyszínen van elég hely a kameráknak, fotósoknak. A riporterek le tudnak ülni. Fontos, hogyha központi hang van, akkor legyén elég csatlakozó mindenkinek. Ha pedig a mikrofonokat állványra, asztalra kell kitenni, érdemes elég nagyot választani -persze ha sokan vannak. Ha valaki bizonytalan abban, hogy jók-e a beállítások, nyugodtan kérdezze meg valamelyik operatőrt vagy fotóst, hogy jó-e a háttér, a fény. Mert pl. a beszélőt ablak elé állítani nem szabad. Lehetetlen felvenni. Több helyen van sajtóterem, ahol úgy van kialakítva minden, hogy az mindenkinek megfeleljen. Nagy segítség ha van WiFi - on-line-os kollégák, hírügynökségiek el tudják küldeni íziben az anyagot, a fotósoknak is hasznos, mert ott helyben tovább tudják lőni a szerkesztőségükbe az anyagot. Az is jó, hogyha a tájékoztató után nem kell azonnal mindenkinek fejvesztve elmennie a helyszínről, hanem ott helyben megírhatja, elküldheti.
Az időtényező: van, hogy egy-egy eseményen öten, vagy akár többen is beszélnek. Ha az asztalon ötnél több (na, jó, olykor, ha már kettőnél több) névtábla van kinn, az újságíró megrémül: te jó ég, meddig fog ez tartani. Elég csak belegondolni: öt ember, csak öt percet beszél, az már 25 perc. Ezért általában jobb, ha kevesebb a megszólaló, akik aztán TÉNYLEG röviden összefoglalják a legfontosabbakat, és hagynak minket kérdezni. Hiszen azért vagyunk ott. Ami nem világos, vagy ha valamilyen infó hiányzik, megkérdezzük. A hosszú válaszok azért sem szerencsések, mert egy híradós anyagba, rádiótudósításba egy-egy embertől 10-15 másodperc kerül be. Bizony. Beszélhet egy órát is, akkor sem fog ország-világ előtt 20 másodpercnél többet szónokolni. Fontos, hogy közérthető legyen, és, hogy idegen szavak szótára nélkül is kapisgáljuk, miről van szó. Persze értem azt, hogy az ő szakmájában is hitelesnek kell maradnia, de a bikkfanyelv akkor sem jó. És ez áll a sajtóanyagokra, háttéranyagokra is. Főleg cégeknél találkozni olyan szövegekkel, amelyeken érződik: a PR osztály a cég teljes, politikailag, vállalatvezetésileg korrekt filozófiáját bele akarja sűríteni. Amikor arra az egyszerű kérdésre, hogy mit is gyártanak tulajdonképpen, az a válasz érkezik, hogy "nagy múltú, nemzetközi hátterű, zömmel magyar tulajdonosok kezében lévő, a diszkrimináció minden formáját nélkülöző, családbarát, a környék kis- és közepes vállalkozóit elkötelezetten támogató cégünk a fenntartható fejlődést szem előtt tartva dolgozta ki azon termékpalettáját...."és így tovább. A kevesebb gyakran több, hogy valami közhelyeset is írjak.
Az újságíró kedélyét apróságokkal lehet javítani. Ilyen a víz, kávé, pogácsa/süti. Igen, keringenek olyan városi legendák, miszerint vannak kollégák, akik csak a repisütiért, pogácsáért járnak sajtájra és zsebeiket megtömve távoznak. Maradjunk annyiban: csak a jó pogácsa miatt nem lesz teltház, de segíthet benne. Olyan gyakran van, hogy a stábból valaki mondja: de jó, hogy odamegyünk, ott mindig van jó kávé/pogácsa. Mivel egy trappolás az életünk (el lehet morzsolni egy könnycseppet is), sokszor nincs idő megállni inni venni. Így nagyra értékeljük az elérhető ásványvizet. A válság miatt azonban egyre kevesebb helyen tudják ezt biztosítani.
A szervezők rém udvariasan előre meg is írták, hogy a rendezvény teltházas, érkezés szerint lehet helyet foglalni stb. Amióta nem tévénél dolgozom, az a paradicsomi helyzet állt elő, hogy nem jóval korábban a helyszínre érkezni. Mármint forgatásnál az ideális állapot, ha legalább a kezdés előtt 10 perccel ott vagyunk: be kell állítani a kamerát, helyet keresni statívnak (az a bizé, amin a kamera áll), hangot kipróbálni, fényeket ellenőrizni....szóval ilyenek. Ma kezdés előtt picivel ott voltam. Központi hanghoz viszont nem jutottam. Összesen négy, azaz 4 db kimenetet tudtak biztosítani. Egy teltházas rendezvényhez. Ahol egy volt államfő is felszólal. A hangért felelős munkatárs vállvonogatott, és azt mondta: ha időben jövök, még tudna segíteni. Mihez képest időben - kérdeztem, hiszen előre, a regisztrációnál jeleztem ama igényem, hogy biza nekem kellene egy kimenet a központi hanghoz. Felajánlottak egy szomszédos termet, ahol a hangszóró elé lehetett tenni a mikrofont. Igen, maradt a fapados megoldás. Végtére is fölvettem a hangot, talán nem olyan tiszta, mintha vonalról jön, de megvan. Ennek ellenére bosszantott a dolog. Az már csak hab a tortán, hogy a kivetítőn ment volna az on-line közvetítés, de az sem működött. Reggel még pont azon gondolkodtam, hogy a laptopomon nézem, hangot ott is tudok rögzíteni. Szerencsére nem a lustaságom győzött.
Viszont a szervezőknek plusz pont is jár. Volt külön sajtószoba, mindenféle földi jóval: kávé, szendvics, víz, WiFi, hozzá kiírva a jelszó.
És akkor talán pár dolog arról, mikor érzi jól magát az újságíró, ha sajtájra, eseményre veti sorsa, vagy a szerkesztője. Bár újságírókról beszélek, belőlünk is többféle van: tévés, rádiós, nyomtatott, on-line, hírügynökség, fotós...és ezek bármilyen kombinációja. Van egyfős stáb is, ami maga a rémálom. A legnehezebb dolguk a tévéseknek van: nekik hang és kép is kell. A rádiósoknak elég a hang. A fotósoknak (és persze operatőröknek) hely, hogy mozogni tudjanak, föl tudják állítani a statívot. A többieknek elég egy asztal, ahol írni, jegyzetelni lehet. A legtöbben diktafonnal fölveszik. Főleg a hírügynökségi kollégák: nekik pontosan, szó szerint kell idézniük, óriási galiba lehet belőle, ha csak körülbelül, hozzávetőlegesen írják le az eseményeket. Véleményem szerint nekünk, újságíróknak az (is) a feladatunk, hogy érthetővé, értelmezhetővé tegyük a dolgokat. Fontos, hogy kontextust is kapjon az esemény, magyarázatot, hogy mi miért fontos.
Mindenki kedvére, elismerem, valószínűleg lehetetlen tenni. Ha valaki sajtótájékoztatót tart, és nem a jól bejáratott/ismert helyen (pártszékház, parlament, képviselői irodaház, stb.) tartja, a meghívóba, vagy mellé egy rövid leírás hasznos lehet. Vagy megjegyezni, hogy beléptetés, biztonsági átvizsgálásra is számítani kell, érkezzünk időben. Tapasztalatból tudom, hogy a forgatások alatt rohanni kell. Óriási segítség,ha a sajtáj helyszíne jól megközelíthető, lehet parkolni. Persze nem mindenki jár autóval: ezért jó az olyan hely, amely tömegközlekedéssel - nem sok átszállással, vagy akár biciklivel is elérhető.
A sajtájt előkészítőknek nehéz a dolguk. Hogy hányan jönnek el - mert a túlzsúfolt terem, ahol egymás szájába lógunk, nagyon rossz, de szintén kínos, ha egy hodályban ketten lézengenek. És ez az, amire nincs igazán jó megoldás. Mert hiába áll a meghívón, hogy szíveskedjenek visszajelezni, az újságíró legtöbbször nem tudja előre megmondani biztosra: megy-e, kell-e az adásba/lapszámba/kiadásba. Ha nem párteseményről van szó, akkor gyakran hetekkel korábban elküldik a meghívót. Az idegesítő része a dolognak, hogy már másnap azt tudakolja a PR-os kishölgy/kiskolléga, hogy megyünk-e. A legjobb, amire számíthat, az, hogy "lehetőség szerint ott leszünk". És ez tényleg így van, nem velük akarunk szívózni. De aznap, a reggeli értekezleten dől el, kell-e vagy sem az anyag, vagy valami más fontos dolog (új zsiráfbébik) kiüti a(z adás)tükörből. Az esemény előtt pár nappal célszerű még egyszer emlékeztetőt küldeni, ha van regisztráció, annak szükségességére felhívni a figyelmet. De ennek ellenére biztos lesz olyan, aki a helyszínen, kezdés után szeretne regisztrálni...Igen, megesik. És végtelen hálára kötelez az minket, aki így is be tud minket juttatni. Az esemény előtti napokban már nagyobb eséllyel kaphatnak arra is választ, hogy ki az aki el tud menni, ki nem.
Az ideális helyszínen van elég hely a kameráknak, fotósoknak. A riporterek le tudnak ülni. Fontos, hogyha központi hang van, akkor legyén elég csatlakozó mindenkinek. Ha pedig a mikrofonokat állványra, asztalra kell kitenni, érdemes elég nagyot választani -persze ha sokan vannak. Ha valaki bizonytalan abban, hogy jók-e a beállítások, nyugodtan kérdezze meg valamelyik operatőrt vagy fotóst, hogy jó-e a háttér, a fény. Mert pl. a beszélőt ablak elé állítani nem szabad. Lehetetlen felvenni. Több helyen van sajtóterem, ahol úgy van kialakítva minden, hogy az mindenkinek megfeleljen. Nagy segítség ha van WiFi - on-line-os kollégák, hírügynökségiek el tudják küldeni íziben az anyagot, a fotósoknak is hasznos, mert ott helyben tovább tudják lőni a szerkesztőségükbe az anyagot. Az is jó, hogyha a tájékoztató után nem kell azonnal mindenkinek fejvesztve elmennie a helyszínről, hanem ott helyben megírhatja, elküldheti.
Az időtényező: van, hogy egy-egy eseményen öten, vagy akár többen is beszélnek. Ha az asztalon ötnél több (na, jó, olykor, ha már kettőnél több) névtábla van kinn, az újságíró megrémül: te jó ég, meddig fog ez tartani. Elég csak belegondolni: öt ember, csak öt percet beszél, az már 25 perc. Ezért általában jobb, ha kevesebb a megszólaló, akik aztán TÉNYLEG röviden összefoglalják a legfontosabbakat, és hagynak minket kérdezni. Hiszen azért vagyunk ott. Ami nem világos, vagy ha valamilyen infó hiányzik, megkérdezzük. A hosszú válaszok azért sem szerencsések, mert egy híradós anyagba, rádiótudósításba egy-egy embertől 10-15 másodperc kerül be. Bizony. Beszélhet egy órát is, akkor sem fog ország-világ előtt 20 másodpercnél többet szónokolni. Fontos, hogy közérthető legyen, és, hogy idegen szavak szótára nélkül is kapisgáljuk, miről van szó. Persze értem azt, hogy az ő szakmájában is hitelesnek kell maradnia, de a bikkfanyelv akkor sem jó. És ez áll a sajtóanyagokra, háttéranyagokra is. Főleg cégeknél találkozni olyan szövegekkel, amelyeken érződik: a PR osztály a cég teljes, politikailag, vállalatvezetésileg korrekt filozófiáját bele akarja sűríteni. Amikor arra az egyszerű kérdésre, hogy mit is gyártanak tulajdonképpen, az a válasz érkezik, hogy "nagy múltú, nemzetközi hátterű, zömmel magyar tulajdonosok kezében lévő, a diszkrimináció minden formáját nélkülöző, családbarát, a környék kis- és közepes vállalkozóit elkötelezetten támogató cégünk a fenntartható fejlődést szem előtt tartva dolgozta ki azon termékpalettáját...."és így tovább. A kevesebb gyakran több, hogy valami közhelyeset is írjak.
Az újságíró kedélyét apróságokkal lehet javítani. Ilyen a víz, kávé, pogácsa/süti. Igen, keringenek olyan városi legendák, miszerint vannak kollégák, akik csak a repisütiért, pogácsáért járnak sajtájra és zsebeiket megtömve távoznak. Maradjunk annyiban: csak a jó pogácsa miatt nem lesz teltház, de segíthet benne. Olyan gyakran van, hogy a stábból valaki mondja: de jó, hogy odamegyünk, ott mindig van jó kávé/pogácsa. Mivel egy trappolás az életünk (el lehet morzsolni egy könnycseppet is), sokszor nincs idő megállni inni venni. Így nagyra értékeljük az elérhető ásványvizet. A válság miatt azonban egyre kevesebb helyen tudják ezt biztosítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése